2010. november 3., szerda

Blogszülinapi játék

A hétvégén , azaz november 7-én  lesz 1 éve, hogy elindítottam a blogomat, ennek örömére szülinapi játékot hirdetek. Szeretnék megajándékozni valakit egy általam tervezett ékszerrel.
Mindenki részt vehet benne, aki hagy itt nekem egy kommentet ,akár meghirdeti a blogján a játékot, akár nem.                                      
                                                    Jelentkezési határidő november 15.

Ilyenkor úgy szokás, hogy számot vessek az eddigi történésekkel, amit meg is tettem magamban.Viszont senkit sem szeretnék untatni mindenféle számokkal, aki rendszeresen látogat, úgyis követheti a látogatottságot stb-t.

Én inkább szeretnék köszönetet mondani Nektek, akik jöttök, kommenteltek és bátorítotok!
Nagyon sokat számít a visszajelzésetek, hogy tetszik vagy  sem egy-egy elkészült  " művem " , legyen az akár kerámia, akár ékszer.
Szerencsére  már személyesen is sikerült megismerkednem néhány gyöngy-fertőzött csajszival ,akikkel nagyon-nagyon jól érzem magam ha együtt vagyunk, már ezért megérte blogot indítani!

Köszönet mindenkinek aki rendszeres látogató és annak is, aki csak néha-néha bekukkant!

84 megjegyzés:

LUCY írta...

Felicidadesssssssssssss........

Ágota írta...

Nagyon boldog szülinapot! Nagyon jó lett a háttered! És köszi, hogy játszhatok Veled!

horimarika írta...

Gratulálok! És természetesen játszom is!

Rhyselaine írta...

Kedves Méri! Először is gratulálok és sok ilyen blogszülinapot kívánok még! A játékból pedig ki nem maradnék:)

LUJZA Gyöngyei írta...

Méri! Örülök, hogy rendszeres olvasód lehetek, mert gyönyörűségeket alkotsz. Így én is játszanék Veled mindenképpen! További sok szép alkotásal teli órát kívánok még!:) Alíz

Léna írta...

Kedves Méri!

Örülök, hogy játékot indítasz, szeretnék is részt venni bár nem gondolom, hogy még egyszer nekem kedvez a szerencse, de jó lenne :P
úgyhogy próbálkozom, mert a műveid számomra továbbra is csodásak!

Gabriella írta...

Gratulálok a szülinaphoz! Nagyon szépek az ékszereid, mindig öröm nálad nézelődni! És nem csak szépek, hanem egyediek is! Jó volna nyerni valami szépet!

Vadnainé Almási Mária írta...

Gratulálok!!! Nagyon sok szülinapot kívánok még a blogodnak, sok-sok szépséget mutass itt nekünk továbbra is!:))

Édua írta...

Hol gyakrabban,hol ritkábban,de rendszeresen benézek hozzád,mert mindig készül nálad valami különleges.Boldog blogszülinapot!Szívesen játszanék bármiért nálad!Üdv:Kata:))

Kereki Kriszta gyöngyékszer tervező kézműves írta...

Gratulálok, és köszönöm a lehetőséget a játékra!

kobema írta...

Drága Méri!
Gratulálok, nagyon büszke vagyok, hogy személyesen is ismerhetlek! :)
Puszi:
Bea

Hobbi-Tünde írta...

Gratulálok, nagyszerű ékszereket készítesz!!

Kritti írta...

Gratulálok a szülinaphoz és természetesen a szebbnél szebb ékszereidhez!

Unknown írta...

Gratulálok!!! Nagyon szépek az ékszereid,még sok-sok ilyet csináljál!!

Edit írta...

Naná, hogy jövök játszani!!! :-) Gratulálok a blogodhoz! Még sok-sok szülinapot, hogy gyönyörködhessünk a szebbnél szebb ékszereidben és kerámiáidban!

Berzsi írta...

Kedves Méri! Gyönyörű ékszereket készítesz!! Boldog blogszülinapt kívánok Neked!!

Csirli írta...

Gratulalok Meri! Mindig nagy orom nalad korulnezni! :) Koszi h jatszhatunk! :)

Tímea írta...

Boldog szülinapot kívánok!!!!!
Nagyon szépek a munkáid !!!!
Gratulálok!

Panka gyöngye írta...

Boldog Blogszülinapot kívánok Méri!Igazán kreatív és termékeny alkotó vagy!Szeretem a munkáidat és szívesen gyarapítanám a Méris ékszerkollekciómat:)Kívánok még sok szép ékszert,kerámiát,ötleteket,és szabadidőt mindezek megvalósításához:)Panka

Erga írta...

Boldogságos blogszülinapot kívánok! Nagyon sok szép ékszert készítsél még, hogy gyönyörködhessünk benne. Szeretnék én is játszani, mert nagyon vágyom egy szép Méris ékszerre.

Tündérke írta...

Boldog blogszülinapot kívánok, és még sok-sok szép ékszert :-)

Noyka írta...

Kedves Méri! Gratulálok az 1 évhez!! Képzeld nekem is 7-én lesz egy éves a blogom, és totál megfeledkeztem róla, Te juttattad eszembe. Viszont nekem most nagyon sok dolgom van a sulival, úh én most csak játékosnak jelentkezem, és majd egy másik apropóból indítok játékot:) Nagyon örülök, hogy megismertelek, ami elsősorban tényleg a blognak köszönhető. Szóval én is jelentkeznék a játékra, örömmel venném, ha mégegy Méri ékszerem lenne:D puszi

Névtelen írta...

Gratulálok a szülinaphoz!;)

Virág írta...

Szia Méri!
Gratulálok az egy évhez! Kívánok még sokat, ilyen szép munkával töltve!

Cimbilimbi írta...

Boldog szülinapot kedves blog, Méri neked pedig sok időt és gyöngyöt kívánok, hogy járhassak még ide csodálni az alkotásaidat! Viszonylag új vagyok nálad, de azóta gyakran jövök :-)

Szikati írta...

Kedves Méri! Én is nagyon boldog blogszülinapot kívánok! A munkáid csodálatosak, lenyűgözőek, amikhez szívből gratulálok, és remélem, még sok gyönyörű alkotásodban gyönyörködhetünk a jövőben is!!!!

Lakota mágia írta...

Nagyon boldog blogszülinapot!!! :-)
Gratulálok az eddigi munkáidhoz, és még sok ilyen termékeny, "Méris" gyönyörűségekben gazdag évet kívánok!
:-)

Csíki mama írta...

Drága Méri, jó hozzád látogatni, nálad időzni. Sok szép gyöngyös esztendőt kívánok Neked a bloggoddal együtt

estibogar írta...

Gratulálok...minden munkád csodaszép...èn is játszok veled...

Cseresznyevirág írta...

Gratulálok a születésnaphoz és az eddigi alkotásaidhoz, a továbbiakhoz pedig kívánok sok ihletet! :-) Szívesen játszom veled én is!

Susu írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Gyöngymágus: írta...

Boldog szülinapot :))

Monessa írta...

Boldog szülinapot! Én is jövök játszani!:)

Sviro (Ildi) írta...

Kedves Méri! Én most találtam Rád, de örülök, hogy végre itt vagyok. Boldog születésnapot!

Névtelen írta...

Szia!
Itt is gratulálnék az egy évhez, s további termékeny éveket kívánok!
Kohán Kriszta

moonsafari írta...

boldog blogszületésnapot kívánok és gratulálok a gyönyörű munkáidhoz! :)
Nagyon örülnék ha megnyerném közülök valamelyiket :)

Gabessz írta...

Gratulálok a születésnaphoz! Jövök én is szerencsét próbálni!

Pálfalvi Zsuzsa írta...

Boldog blogszülinapot! Szeretnék játszani.

Magdi írta...

Gratulálok a Blog Szülinaphoz! Csodálom mindig az ékszereidet és jó lenne egyet a magaménak tudni!

Unknown írta...

Boldog blogszülinapot :) Gyönyörűségeket alkotsz, szeretnék játszani én is.

Orsi írta...

Nagyon-nagyon boldog Blogszülinapot kívánok!!!!
Örülök, hogy megismerhettelek, csodásak az alkotásaid, remélem még sokáig gyönyörködhetünk bennük!

Gigike írta...

Gratulálok! Nagyon ügyes vagy!!

Ency írta...

Gartulálok :D Nagyon szép ékszereket készítettél ez idő alatt, szívesen jövök hozzád játszani :D

Albert Kinga írta...

Gyonyoru minden egyes darab, es en is orulok, hogy letezik ez a blog. Nagyon jo estenkent vegignezegetni ezeket a munkakt. Mindenik nagyon otletes, es tokeletes kivitelezesu.
Es hat...en is orvendenek, ha lenne gye ilyen gyonyorusegem, ugyhogy jelentkezni szeretnek a jatekra.

Sturo írta...

Köszönöm a lehetőséget a blogod nézegetéséhez, meg a játékhoz is. Boldog szülinapot! Jutka

rozfi írta...

Szeretnék én is játszani, gyorsan ki is teszlek ide: ingyencuccok.freeblog.hu

norono írta...

Gratulálok a blogszülinapodhoz!

Alma írta...

Óh, de jó. Ünnepelni mindig jó , gratulálok és további sok szép alkotást!

tideke írta...

Gratula, és boldog blogszülinapot kívánok.

Edit

Edo írta...

Még sok-sok blogszülinapot!!!!!

sunnee írta...

Gratula a blogszülinaphoz! :)

Edit gyöngyei írta...

Még nagyon sok blogszülinapot kívánok , Jelentkeznék a játékodra

Norita írta...

Kedves Méri!

Gratulálok az 1 éves szülinaphoz! Még sok-sok alkotó évet kívánok és nagy kíváncsisággal várom az újabb gyönyörűségeidet! Norita

Kingu írta...

Szia Méri!

Boldog első blog születésnapot kívánok!
Szeretnék jelentkezni én is a játékra!

Minden Jót Kívánok!
Kingu

Jocóanyus írta...

Én is beneveznék még ha lehet. :)
Gyönyörüek a munkáid.

Pálfalvi Zsuzsa írta...

Köszönöm, hogy veled ünnepelhetek, boldog szülinapot:)

Kőrösi Mercédesz írta...

Gratulálok Méri a munkáidhoz, további sok örömet bennük:) Köszönöm a lehetőséget, kitettelek:)

Ládikó írta...

Gratulálok, boldog blogszülinapot és jövök én is játszani :)

Ba írta...

Gratulálok a blogszülinaphoz és a sok szép ékszeredhez is!

GhostGirl írta...

én isj önnék játszani,tetszenek a műveid :)

Farci írta...

Boldog blogszülinapot, minden jót kívánok!
Köszi a lehetőséget!
:)

Annamuczi írta...

Boldog blogszülinapot!
Köszönöm, hogy veled játszhatok!

Zsu írta...

Boldog szülinapot!
Szeretnék veled játszani :)

Kántorné Szilvi írta...

Boldog blogszülinapot!
Én is örömmel jelenkezem a játékra!
Kaszilva

Orsii írta...

Boldog szülinapot!
És én is játszok!
Sok sikert a blogodhoz! :)

Monica írta...

Gratulálok Méri! Szépek a munkáid! És a férjedé is!!!

Valerie írta...

Szivböl gratulalok!

tittike írta...

Boldog szülinapot! És még nagyon sok másikat is!

latinka írta...

Boldog blogszülinapot kívánok! Én is szeretnék játszani.

Noémi írta...

Véletlenül találtam a blogodra, véletlenül a játékodra is. Ahogy nézegetem, nagyon szépek a munkáid. A fűzéssel én még nem foglalkoztam, hordani annál inkább szeretem őket. Már nem is férnek a fiókomba. Sok további évfordulót! Noémi

Névtelen írta...

Köszönöm, hogy megosztod velünk ezeket a szépségeket.Gratulálok és kivánom ,hogy még nagyon sokáig lehessünk a részesei.Erőt és egészséget hozzá Mari Nagyváradról

rozandi írta...

Kedves Méri! Sok blogszülinapot kívánok még! Gyönyörűek a munkáid! Szeretnék én is játszani!

Süni írta...

Gratulalok a szulinaphoz! Csodas a nyeremeny :) Szeretnek ringbe szallni erte :))

Nikol írta...

Kedves Méri!
Én sem szeretnék kimaradni a játékodból, remélem mellém szegődik a szerencse! További sok szép alkotást kívánok, a saját és a mi örömünkre! :D :D

Névtelen írta...

Hátha, hátha ... :DDD És gratulálok a szülinaphoz!!! :DDD

Egérke írta...

Szia! én is szeretnék egy gyönyörű láncot!

Zsófi írta...

Gratulálok a szülinaphoz, további minden jót kívánok!!!

xeniajulia írta...

Boldog blog-szülinapot! Szeretnék jelentkezni én is a játékra. Köszönöm a lehetőséget!

Ritus írta...

Boldog blog-szülinapot! Imádom a kék színt, ezért boldogan viselném a nyereményékszered.

Angi írta...

Boldog Blogszülinapot!
Nagyon szép a nyaklánc, szeretnék játszani érte!! :)

Muffin...♥ írta...

Boldogságos Blog-Szülinapot!...♥

kirszti írta...

Kedves Méri!
Gratulálok a blogszülinaphoz és azokhoz a gyönyörű ékszerekhez, amiket készítesz! :) És persze beszállok én is a játékba :)

G-design írta...

Boldog Szülinapot!
Én is játszanék =)
Csodás dolgokat készítesz, gratulálok!

Helma írta...

Boldog szülinapot kívánok! Remélem nem maradtam le a játékról. Remélem még sok szülinapot megér a blogod és további sok ilyen gyönyörű ékszerrel örvendeztetsz meg minket.